A NYÁR SLÁGERE - vízibombák!
Valami olyat keres, amivel szórakoztathatja a gyerekeket és a felnőtteket a forró nyári napokon? Ismeri a vízibombákat?
Remek ötlet, amivel ki lehet rángatni a gyerekeket a szabadba, segít nekik levezetni a feszültséget és egy jót szórakozni. Egyszerűen töltsön meg egy csomó léggömböt a tölcséren keresztül, kicsit paskolja meg őket (minden lufin van egy gumiszalag, ami megfeszíti), és a lufi szétengedi magát.
Elkészültek a kis vízibombák. Eredetileg készen, majd működés közben is szerettem volna lefényképezni, hogyan néznek ki. De egyszerűen nem volt rá időm, mert gyorsan el kellett rejtettem a fényképezőgépemet, hogy ne legyen vizes. A gyerekek annyira izgatottak voltak, hogy egyszerűen lemaradtam róla, és miután a fiúk kézbe vették a lufikat, esélyem sem volt. Felnőttek is bekapcsolódtak a csatába, így nagy volt a zaj, az öröm és a nevetés. Vizesen hagytuk el a kertet, és fájt a hasunk a nevetéstől.
Néha megesik, hogy a gyerekek vitatkoznak játék közben, és nem tudnak leállni és megnyugodni - ebben az esetben ez nem baj -, egyszereűen elfogynak a vízibombák és vége a csatának. Nem kell attól tartania, hogy valaki megsérül – a léggömbök kicsik –, így inkább bombácskák, mint bombák.
Arra gondoltam, hogy írok önöknek valamilyen véleményt erről a termékről, de egyszerűen nincs szükség rá ezeknél a lufiknál. Ez egy köteg műanyag pálcika tölcsérrel, amelyre léggömböket helyeznek. Nem nagy tudomány, csak egy jó ötlet a gyerekek szórakoztatására a forró napokon. És nem csak a gyerekek, a felnőttek is jól szórakoznak vele – a férfiak úgy rohangáltak, mint a kisfiúk.
És hogy néz ki egy ilyen vízibombákkal vívott harc? Tekintse meg az alábbi bemutató videót!
Gyerekeknek (és felnőtteknek) igazán jó szórakozás volt pár forintért. Rendelek is még egy készletet, és remélem, a nyár még kitart egy darabig.
A vízibombákat ide kattintva tekintheti meg és rendelheti meg.
A cikket vásárlónk, Janka írta önöknek